Ungerska

A társaság

A Spira Assistans Rt. 2010-ben alakult, majd 2011 folyamán kapta meg működési engedélyét a Szociális Hivataltól. Társaságunk hitvallása „ A Te életed, A Te választásod, A Te jogosultságod – A Spira Assistens megteremti a lehetőséget” áthatja gondolkodásunkat mind az ügyfeleink, mind pedig az együttműködő partnereinkkel szemben.

A Spira Assistans Rt. különbözik a szakmában lévő sok egyéb cégtől a területen belüli jogi tudásával, valamint széles körben szerzett tapasztalataival éppúgy a testi fogyatékkal élő gyermekek mind a felnőttek körében.

A társaság célja az arra rászoruló emberek életminőségének a javítása. A tartós fejlődésre törekszünk, amit együttesen kívánunk elérni ügyfeleinkkel. Egyik legfontosabb célunk hozzáértő emberek kiválasztása, valamint folyamatos képzésük ügyfeleink igényeihez igazodva.

Céljaink között szerepel továbbá megteremteni a folytonosságot. Hogy mindez megvalósulhasson fontos számunkra, hogy munkavállalóink odaadó lelkesedéssel végezzék munkájukat, valamint elégedettek legyenek munkaadójukkal. A Spira Assistans Rt. törekszik arra, hogy növelje státuszát a szakmán belül. Ennek egy fontos láncszeme, hogy munkavállalóinknak megfelelő képzést biztosítunk, kellemes munkakörnyezetet, valamint versenyképes jövedelmet.

Kompetenciák

A Spira Assistans segít és támogatja mind ügyfeleit, mind pedig munkavállalóit. Kompetenciáink között szerepel többek között ügyvéd/jogász, bérszámfejtő, viselkedés/magatartás szakértő, pszichológus, valamint egyéb csúcskompetenciák, ami a szolgáltatás követelménye.

Amennyiben további információra van szüksége, vagy szolgáltatót kíván váltani kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy postai úton.